A macskák elsősorban energiákkal kommunikálnak. Természetesen nem a spiritualitást értem ez alatt. Rendkívül szenzitív élőlények, akik érzékelik környezetük minden egyes rezdülését, aminek a szerves részét képezi az ember! Ha a gazdinak kedvetlen, negatív hangulata van, ha éppen energikus, pozitív, ha ideges, ezeket érzékeli macskája. Nem mindig tudják megkülönböztetni a macskák a különféle ingereket, sokszor egyszerre érzékelik a számukra jót és rosszat. Nem tudatos élőlények a macskák. Egy egésznek, egy egységnek, melynek ők a részei, így érzékelik, értelmezik a teret maguk körül. Ha valami ebben a térben, ahol élnek rossz, akkor mind ezen rosszra „viselkedési zavarokkal” reagálnak. Szögezzük le még most az elején, hogy én nem szeretem ezt a kifejezést, hogy viselkedési zavar, jobban szeretem használni a megváltozott viselkedés fogalmát. Tehát, ha például valamit macskánk kellemetlen és szorongó érzésként érzékel, erre megváltoztatja viselkedését, hogy kompenzálja vagy igyekezzen a tudomásunkra hozni, hogy számára nem jó az, ami most van! Ha nem zavaró számunkra macskánk viselkedése, akkor is érdemes foglalkoznunk állatunk megváltozott viselkedésével, ha az esetleg furcsa, mert könnyedén fizikai megbetegedéshez vezethet macskánk rossz közérzete. Sajnos, saját tapasztalataim alapján hosszasan tudnám sorolni, mennyire érdekesen működik a macskák szervezete. Elképesztő gyorsasággal képesek betegségeket produkálni és a „szívbajt” hozni rám, ha valami nekik nem tetszik. Egyik példa képpen had említsem meg nőstény macskám esetét, akivel állatorvoshoz mentünk egy rutin vizsgálatra. Gyakran előfordul, hogy órákat kell várnia a gazdinak arra, hogy bejusson a kezelőbe, hiába is kér külön időpontot kedvence számára. Velünk is ez történt, több órás ücsörgés után a váróban sikeresen bejutottunk a kezelő állatorvoshoz, a macskám vizsgálata is eltartott egy ideig. Végül legnagyobb meglepetésünkre (orvos és én), a macskám nyaki nyirokcsomói a vizsgálat végére diónyi nagyságúra dagadtak a stressz miatt, ami komolya betegségek előjele is lehetett volna, hiszen nálunk, embereknél pusztán a stressztől nem lesz nyirokcsomó megnagyobbodásunk. Természetesen miután az állatorvosi vizsgálat, azaz a potenciális stressz megszűnt, nőstény cicám nyirokcsomói még azon a napon visszatértek normális méretükhöz.

Klasszikus pánik roham avagy a lélek: Az tudósok és a kutatók szerint a macskáknak, kutyáknak nincs személyiségük sőt tudatunk sem, nekik pusztán ösztöneik és kondicionált viselkedésük van. A kutyákhoz kevésbé értek, de a macskákhoz már inkább és ezt a „tudományos tényt” szeretném most megcáfolni. Van személyiségük és tudatos, individuális lények a macskák! Sőt, egészen biztos vagyok abban is, hogy akkora lelkük van ezeknek az állatoknak, hogy sok ember példát vehetne róluk. De mi is az, hogy ösztön? Igen valóban ösztönös lények IS, azaz cselekvéseiket genetikailag kódolt viselkedési elemek irányítják, ilyen például a pár napos kiscicák nyávogására beinduló cselekvéssorozatuk. Egy vemhes mama cica, aki még nem szült, de lejátszok, neki egy újszülött macskanyávogástól hangos videót azonnal bekapcsolja programját, és keservesen nyávogni kezd, keresi a „kölykeit” akik még meg sem születtek. Ez ösztön, tagadhatatlan. Kondicionált viselkedés? Igen erre is képesek, igaz kicsit másképpen, mint ahogyan kutya társaink. Ha egy kutyát arra kondicionálunk, hogy ne ugorjon föl az ágyra (jutalom és büntetés által) egy idő után nem fog felugrani az ágyra! Ha egy macskát ugyanerre kondicionálunk jutalmazás és büntetés által, ő is megteszi idővel ezt nekünk és változtat viselkedésén, de úgy, hogy csak addig tesz eleget elvárásunknak ameddig lát minket. Értem ez alatt, azonnal felugrik az ágyra, asztalra amint kitesszük a lábunkat otthonról.

De hol van mind ezek mögött a lélek? Egyfelől egyediségükben rejlik, más felöl, mi tenyésztők, vagy cicájukat lakásban tartó macska tulajdonosok naponta megtapasztaljuk. Amiket én tapasztaltam életem során macskáimmal együtt töltött élettársi kapcsolatom alatt, azok a következők voltak;

Sok mama cicám nem indítja, el az ellését addig ameddig nem vagyok mellette. Sok mamikám pedig rohan utánam szó szerint tolófájásai közepette, ha csak fél méterre arrébb merészkedek tőle, vagy átmegyek akár 2 percre csak egy másik szobába, ami előszokott fordulni, ha valamim éppen nincsen kéznél és ki kell, rohannom érte egy másik szobába, vagy éppen elhúzódik az ellés, és jól esne nekem is egy pohár víz, vagy bármi más. Nem, a mamacicáim többsége szerint ott kellene és kell bizony ülnöm mellettük a szülés alatt akár órákig! Természetesen nem szoktam őket otthagyni, de hát ember vagyok és akadhatnak ügyes bajos dolgaim, szükségleteim a hosszúra nyúló órák közepette.

Sokat beszélgetek a cicáimmal, ami nem azért fontos, hogy megtanítsam őket a magyar nyelvre, hiszen ez lehetetlen küldetés lenne. Számukra teljességgel értelmetlen minden egyes szó, ami elhagyja a számat. Ami viszont érthető és fontos számukra az a hanghordozásom, a hangszínem milyensége, magassága, mélysége. A tekintetem, a szemkontaktus, és a metakommunikációm. Ezeket szavak nélkül is megértik, sőt válaszolni is szoktak szinte midig. Lényegében, ha eltekintek a formalitásoktól és a ténytől, hogy magyarul nem beszélnek, értenek ők mindent, amit nekik mondok, csak egy másfajta kommunikációs csatornát használnak. A szemkontaktust külön kiemelném, sokkal inkább érzik a macskák fenyegetve magukat, ha kerüljük velük szembe a szemkontaktust. 

Ami külön csoda, hogy minden egyes cicám (14-ből) hallgat a saját nevére. Nem azért mert érti a nevét és a szót, ha nem azért mert, észre sem veszem magamon, de mindegyikükhöz más hanglejtéssel szólok ezért! Ha azt mondom Shelluska, egészen biztosan lehetek abban, hogy csak Shelly cicám füle fog megmozdulni, vagy éppen visszanyávogni kedvesen, hogy „hallottam itt vagyok”. Ha azt mondom Tere, akkor is 100%-os valószínűséggel kizárólag Feckla cicám rohan oda majd hozzám. Nem értik a neveiket, de értenek Engem és a hangomat! Ha ideges a hangom, ők is idegesek lesznek és igyekeznek elkerülni, ha nyugodt és kiegyensúlyozott, akkor közelednek felém. Az egy tévhit, hogy a macskák azért kuporodnak oda egyes emberekhez, mert érzik bennük a negatív energiákat. Nem a negatívitást érzik bennük, ha nem a közönyösségükből fakadó nyugalmi rezgés szintet és a szemkontaktus hiányát. Ezért kedvelik társaságukat! És kerülik az ideges, zaklatott, embereket, avagy a síró csecsemőt! De mit tehet, ha gazdi vagy az a tenyésztő, aki eleve a nyugalmitól eltérő lelki rezgésszinten mozog? Mert csak ezt érzékelik a macskák, azt, ami más, ami eltér. Sokszor nem is tudnak különbséget tenni a között, hogy a gazdi csak örömében izgatott vagy dühében ideges. Számára ezek az ingerek megkülönböztethetetlenek! Ezt soha ne felejtsük el. Tenyésztőként még inkább fontos lenne, hogy nyugalmi kiegyensúlyozott lelki állapotunkat fentartsuk, főleg, ha kiállításokra is járunk macskáinkkal. A kiállítások, ha csak a macskák számára lényeges ingerek alapján nézem, egyéb iránt is maximalizálja a tűrőképességüket. Hiszen, megannyi idegen szag, hangzavar és nyüzsgés veszik őket ilyenkor körül. A tenyésztő pedig izgatott, akármennyire is próbálja ezt leplezni. Ideges a kiállítás várható kimenetele és a bírálatok miatt és sok egyéb tényező is befolyásolhatja hangulatát. Ami nagy hiba! Mert ez a macskáknak árt! Hiszen ki legyen az egyetlen biztos pont, és megnyugvást jelentő személy egy kiállítás alatt a macska számára, ha nem a gazdája! Számomra is fontos egy sikeres kiállítás, de minden erőmmel azon szoktam lenni, hogy „kizárjam magam körül a környezetem”! A macskáim érdekében. Soha nem „mászkálok” idegesen a ketrecem körül, és nem generálok feszültséget kiállítások alatt, nem izgulok a bírálatok miatt sem. Best in Showkon igen, szoktam izgulni, nem is kicsit, de szerencsére egyesületemen belül Stewardok azaz segítők fogják helyettem a macskámat, így a bennem lévő feszültségből az állatom nem érzékel semmit szerencsére.

Klasszikus pánikroham: Ösztön, vagy kondicionált viselkedés? Egyik sem. Ha nem a saját szememmel látom macskámon és tapasztalom, nem is hiszem el, hogy ezt a „lelki betegséget” állat is produkálni tuja. De, tudja! Egyszer, egyik kandúr cicámat szokásos fürdetése után hajszárítóval megszárítottam, ahogyan tettem és teszem ezt mindegyik cicámmal. Nem jutottunk el a száradásig, mert a macskám közben pánikrohamot kapott. Természetesen azonnal rohantam vele az ügyeletre, mert annyira ijesztő volt számomra a látványa, hogy minimum azt gondoltam szívrohamot kapott. A vizsgálat és a szívultrahang is teljesen negatív volt és a macska is boldogan él és virul azóta is. Kapott egy kevés nyugtatót és a tünetek teljesen meg is szűntek. Klasszikus pánikrohama volt, akár csak nálunk, embereknél egy nagyobb stresszhelyzet esetén.

Higgyék el, kutatások ide vagy oda, hatalmas csodálatos lelkük van a macskáknak. Akiknek saját nyelvezetük is van, és amikor már nyávogással, törleszkedéssel, kurrogással, berregéssel, ciripeléssel, közönnyel sem tudják a tudomásunkra hozni szándékaikat, akkor marad hát végső fegyverük a kaki vagy a pisi, vagy éppen a megváltozott viselkedés! Figyeljünk tehát az intő jelekre és macskáinkra!

A karmolászás is egyik fontos kommunikációs csatornájuk és a törleszkedés is. Nem feltétlenül azért kaparja macskánk bútorainkat, tárgyainkat, hogy karmaikat koptassa. Nekik ez az „aláírásuk”! Minden egyes aláírás alatt boldogsághormonok árasztják el szervezetüket, fontos számukra a territoriális jelölés, hiszen ez útmutatás is fajtársaik számára, de boldogsággal tölti el őket ez a cselekvésük. A törleszkedés is egyfajta territoriális jelölés, melynek több formája ismert. A leginkább jellegzetesebb az amikor a macska igyekszik pofája oldalát is gazdájához vagy tárgyakhoz dörgölni.  Itt, pofájuk oldalsó részén és állukon találhatóak illatmirigyeik. Amiket ők szeretnének megosztani velünk, igaz, mint sem sejtenek a felől, hogy mi nem érezzük orrunkkal őket! Észrevettem, hogy amikor illatmirigyeiket dörgölik, szó szerint Adni szeretnének magukból. Amikor viszont Jacobson-szervük lép működésbe akkor inkább elvenni! Elraktározni szeretnék a szagmintát. „Szagmintagyűjtéskor” macskánk arc mimikája megváltozik, szinte „lefagy” és maga elé réved tátott szájjal, úgy tűnhet közben levegőt sem vesz, sőt talán gondolkozik is közben és analizálja aktuálisan összegyűjtött szagmintáját.

Egyik legkedvesebb szokásuk a dorombolás – dagasztás kombinációja. Shelly cicám kiegészíti ezt a rituálét bökdöséssel. Dagasztó mozdulatait követően finoman megbökdösi fejével a vállam, ha éppen fekszem, és ha nem sikerül elérnie a kívánt hatást, azaz tőlem simogatást kicsikarni, akkor a szememet ütögeti, karmait visszahúzva egészen addig ameddig meg nem kapja az őt megillető szeretetet. Sok tévhit él a macskákkal kapcsolatban. Az egyik „kedvencem”, a macskák szeretetével kapcsolatos. Miszerint a macskák kizárólag az élelem miatt kedveskednek gazdájuknak. Elképzelhető, hogy a hontalan cicák igen, de egyéb iránt ezt badarságnak gondolom. Nálunk éjjel – nappal csordultig vannak az etetőstálak és igyekszem számukra maximálisan biztosítani a kényelmet és a kellemes légkört is. Nem gondolnám, hogy hiányérzetük lenne bármivel kapcsolatban is, még, is mint a hűséges kutyusok várnak haza a bejárati ajtónál. Pontosan tudják, érzik mikor érkezem haza és éjjelente nincs egy négyzetméternyi szabad hely sem az ágyamon. Mindenki fekszik valahol, rajtam vagy körülöttem.

Másik „kedvenc” tévhitem: Miszerint a macska csak a házhoz kötődik és nem a gazdájához. Ez részben igaz. Nagyon fontos számukra a stabilitás és a biztonság! Gondoljon csak bele a kedves olvasó! Nekünk, embereknek is alapvető szükségletünk az, hogy biztonságba érezzük magunkat. A macska számára a ház egyenlő a biztonság fogalmával. Ez persze nem zárja ki azt, hogy számára Mi is fontosak vagyunk. Tapasztalhatjuk ezt például az állatorvosnál, mennyivel jobban bújik hozzánk kedvencünk az idegen környezetben. Ott és akkor Mi jelentjük számára az Otthon fogalmát! A Mindent!

„Kedvenc” sztereotípiám: Macskás vagyok, aki a kutyákat nem szereti. Aki törpepapagájt tart, az törpepapagájos? Szeretem a földünkön élő összes állatot, kutyákat is és a macskákat is. Viszont vannak a macskáknak olyan jellemvonásaik, amik hozzám közelebb állnak. Önállóbak, mint a kutyák tehát könnyebb velük, együtt élni. Nincs ez másképpen nálunk, embereknél sem, sokkal könnyebb az életünk, ha társunk önálló és levesz pár terhet a vállunkról ez által. Tiszta és igényes állat a macska, nem tolakodó. Nagyon jó megfigyelők és türelmesek. Számomra társaságuk nyugalmat áraszt, és pozitív energiával tölt fel. Kevésbé irányíthatók, mint a kutyák, de én ezt szeretem bennük. Tartásuk és méltóságuk példaértékű számomra. Kecses, kifinomult állatok.

Maine Coon macskák természete: Miben más egy Maine Coon mint a többi fajta? Nem pusztán méretük, nem csak az impozáns megjelenésük és robosztus termetük miatt lettem a fajta szerelmese. Nem az a típusú ember vagyok, akit a külsőségek levesznek a lábáról. A Maine Coon macska bátran kimerem jelenteni, a nyugalom szigetét képviseli! Mindeközben nem unalmasak, játékosságuk koruk előrehaladtával sem lankad. Az sem igaz a fajtára, hogy nem lennének kimondottan „ölben ülős macskák”. Annyira igaz ez a Maine Coonra amennyire az összes többi fajtára, beleértve a házimacskákat is igaz lehet. Egyéniségek, vannak bújosabb és kevésbé bújosabbak közülük. Tizennégy Maine Coon macskával élek együtt és elhihetik nekem, hogy mindegyikük más és más. Tulajdonságaik viszont öröklődnek. Annyiban „egyformák” (mivel nálam rokoni kapcsolatok is vannak), hogy szó szerint igaz a mondás, „amilyen az anyja olyan a lánya is”. Ha nem tudnám pontosan ki-kinek a rokona, akkor is felismerném a személyiségéről a rokoni szálat. Sokszor a nyávogásuk és a hangszínük is egyforma a nálam született kölyöknek anyjával vagy apjával. Feckla cicám, amikor nagyon boldog, és ezt tudatni szeretné velem, akkor felpúposítja a hátát és elkezd körbe-körbe forogni saját maga tengelye körül, és ugyanezt csinálja a lánya is. Imádni valók. Nincs is semmi különleges a macskák púpos testtartásával egybekötött törleszkedés mögött, ha ezt a cica az ember lába körül vagy egy tárgynak dörgölőzve teszi. Számomra az a különleges, hogy nekik ehhez a cselekvéshez nem kell sem a lábam sem egyéb. 

Zárógondolatként Mieshelle Nagelschneidertől szeretnék idézni: „Ahogy a kisgyerek a szüleitől, a legtöbb macska is valamiféle figyelmet vár a gazdájától - még ha az rosszalló figyelem is. Egyes macskák még a határozott "Nem"-et is jutalomnak tekintik. Ahelyett tehát, hogy leszidnád a macskád, ha rosszul viselkedik, inkább hagyd el a szobát! Nem véletlen, hogy ez a módszer általában beválik. Az anyamacskák pontosan így tanítják meg kicsinyeiket arra, hogy mit nem szabad tenni: megvonják tőlük a figyelmüket. „

Köszönettel,

Szabó Krisztina

Maine Coon Tenyésztő

Copyright ©: Shelly's Dream Maine Coon tenyészet (A szerzői jog lényegét tekintve kizárólagos tulajdonjog)